Egy kicsit elgondolkoztam az idő érzékelése és a jövőbe (múltba) pillantás kérdésköréről, ám mint oly sok esetben, a dolog megítélése szerintem ezúttal is szubjektív, és nem törhetünk pálcát egyik-másik elmélet fölött sem. Mindenesetre egy idézettel szeretném felvezeti az egész fejtegetést, mégpedig H.G. Wells-től, Az Időgép írójától:

"Mindenkinek megvan a maga időgépe. Ami a múltba röpít, az az emlék, s ami a jövőbe visz, az az álom."

Alapvetően az az elképzelésem, hogy ha valamilyen módon lehetséges is lenne a jövőbe pillantani, akkor már pusztán a bepillantásunkkal megváltoztatnánk a dolgok menetét. A fizika oldaláról megközelíve a kérdést...ha belenézünk egy rendszerbe, akko azt meg is változtatjuk, ezért nehéz pontos kísérleti adatokat mérni. És anélkül, hogy belemennénk a bonyolult mérőberendezések működési elvébe (nem is értek hozzá), elég ha arra gondolunk, hogy ha látni szeretnénk egy folyamatot, ahhoz fény is kell, és a fény részecskéi, a fotonok, kismértékben ugyan, de önmagukban is eltorzítják a többi részecske viselkedését. Talán gondolhatjuk azt is, hogy hozzáadunk valamit a rendszerhez, aminek nincs ott a helye, pusztán azzal, hogy 'felnyitjuk a doboz fedelét'. A jövőbe pillantás még jobban mebolygathatja az eseményeket anélkül, hogy bármit is tennénk a puszta figyelésen belül. És ha már a puszta filozofálgatás kedvéért feltesszük, hogy létezik egy formula, módszer vagy elmélet a jövőbe pillantásra vagy egy bizonyos jövőbeli esemény bekövetkeztési esélyének kiszámolására, akkor az valósznűleg a mi mostani cselekedeteinket is megjósolja. Ezért maga a módszer határozza meg a feltalálására irányuló kutatások eredményét! Ez egy kicsit talán bizarrnak és félelmetesnek hat, de ezzel a kis fejtegetéssel el is jutottunk az eleve elrendeltetés, vagy még inkább a kauzalitás terminusához, és elképzelhető, hogy valóban nincs menekvés az ok-okozatiság mindent átszövő hálójából.