Néha előkaparok korábbi gondolatokat, amelyek foglalkoztattak, mindig egy kicsit továbbfejlesztve olyan kiegészítésekkel, amelyeket bizonyos idővel ezelőtt máshogy láttam, vagy hatással volt rám valami, amiért érdemesnek találtam az újbóli boncolgatásra. Így van ez a mostani bejegyzéssel is, amelynek alapgondolata néhány Charles Darwin által papírra vetett sor.
"Ha az embert egy természettudós szemével vizgáljuk, akkor -akárcsak a többi emlősállat esetében- azt láthatjuk, hogy szülői, szexuális, szociális és talán más ösztönökkel is rendelkezik. Az ember története is ezt támasztja alá, ha a többi állathoz hasonlóan a szokásai alapján ítéljük meg. Ezen ösztönökhöz tartozik a szerelem érzése (és a szimpátia), vagy a jóindulat egy szóban forgó ügyben. Ha származásunktól eltekintünk, akkor más állatoknál is egészen emberszerű jelenségeket láthatunk: néha magukat háttérbe helyezve segítenek és védelmeznek másokat, a saját kockázatukra."
Ez a pár sor, és még inkább a bennük foglalt tartalom első ránézésre talán gyökeresen ellentmondani látszik a természetes szelekció alapgondolatával. És ilyenkor vetődik fel bennem a kérdés, hogy mi tesz bennünket annyira különbözővé az állatoktól? Az eszünk? A gonoszágra való hajlam? Ami biztosnak tűnik, hogy mi is a világunk részei vagyunk, és valószínűleg ugyanazok az evolúciós folyamatok alakítottak ki minket is, mint a többi állatfajt. És ilyenkor jut eszembe egy mondás, ami egyáltalán nem tudományos, de újabb gondolatokat szabadít fel...
"Isten a kőben alszik, a növényben pihen, az állatokban álmodik és az emberekben ébred föl."
Talán úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy a tudatossági, éberségi szint a különbség. Viszont még így is túl sok a kísérteties azonosság közöttünk. Akkor hát nézzünk mást: a kultúra és a művészet, tehát az alkotás képessége. Ez talán már különbség. Most azonban felmerült bennem, hogy a kultúra és a művészet nem juttat bennünket evolúciós előnyhöz. A tudomány az, ami előny és mégis...a művészet volt előbb. Az emberek már nagyon korán rajzoltak és énekeltek a tűz körül, talán mert ezek sokkal lélekközelibb dolgok, mint a tudomány. Lehet, hogy ez lenne a kulcs? Egyszer valaki olyasmit mondott, hogy a művészetek teszik élhetőbbé a világot. Innen továbbindulva...jahj...akkor merre is tovább?
A művészetekről rögtön eszembe jut az intuíció, mint szerves részünk, és mint tudatos lényünk párja. Ez is az állatvilághoz köt minket, de talán pont ez a dolog az, ami miatt ilyenek vagyunk. Végső soron az intuíció a lélek rejtett mélyéről (tudatalattiból) érkező információ. A tudatunk képes arra, hogy észrevegye, megfejtse az onnan érkező üzeneteket, és ezáltal tud kommunikálni vele. Minél fejlettebb a tudat színvonala, annál jobban képes ezeket befogadni, és számunkra érthetővé tenni. És akkor most kanyarodjunk vissza a művészethez, ami nagyjából úgy alakul ki, hogy egy tanult szabályrendszer alapján leképezzünk a tudatalattink üzeneteit. Ilyen például, amikor a festő először megtanulja a tintakenés, ecsetvonás technikáit, részleteit és utána már szabadon jár a keze és alkot. És ha belegondolok, hogy a művészet előbb létezett az emberiség történelmében, mint a tudomány, nos, az intuitív, belső lényünk és a tudatos gondolkozásunk közötti fejlett kapcsolat lehet a kulcs, de ez persze csak egy gondolat.
